Mozgasd át az egész testedet, erőlködés nélkül, rövid idő alatt!

flabelos.pngMi is tehát az a FLABéLOS?
FLABéLOS egy mozgásterápiás, alakformáló készülék.
10 perc alatt a FLABéLOS-szal körülbelül 45-50 percnyi klasszikus, edzőtermi munkát végezhetünk el, különösebb megerőltetés nélkül!

Hogyan lehetséges ez?
A TTV-re, a teljes test vibráció-ra alapozva egy ausztrál professzor fejlesztette ki az OTO FLABéLOS-t. A FLABéLOS alakformáló billegő-mozgó padján állva sorozatos egyensúlyvesztés következik be, mely beindítja a központi idegrendszert, az agy pedig utasítást ad az egyensúly fenntartásában részt vevő összes izomnak a korrigálásra, azaz az izomzat automatikusan „ellen tart”. A helyzetmegtartó reflexeink működésbe lépnek, mely jelentős izommunkát eredményez, az ízületeinket és a szívet ugyanakkor nem terheli meg. Mindez az izommunka az akaratunktól függetlenül következik be, és olyan gyorsan történik, hogy egyetlen másodperc alatt akár 10-60 izom-összehúzódást is elérhetünk. Ezt tudatosan, edzőtermi körülmények között lehetetlen lenne megvalósítani.

 

Mit érünk el vele?
Stimulálva az egész testet, az összes izmot és eret, a vertikális vibráció:

–  Biztosítja a testnek a kellemes, de eredményes kardiovaszkuláris edzést
–  Növeli a pulzust és az anyagcserét, ezáltal javítja és gyorsítja az emésztést, gyorsabban égnek el a kalóriák az edzéseken kívül is!
–  Növeli az izmok munkabírását, az izmok erejét és tónusát
–  Megállítja a csonttömeg-vesztést, melyet főként a mozgás hiánya okoz
– Javítja a vérkeringést és az izmok közötti koordinációt, ruganyosságot biztosít, javítja az egyensúlyérzéket, ami az idősebbeknek igen fontos!
– Több oldalról és hatékonyan támadja meg a cellulitist, segíti a használóját a szép testtónus elérésében
– Csökkenti a heveny és idült derékfájást
– Cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott, mert javítja a végtagok vérkeringését, rendszeres használatával csökkenthető a vércukorszint
– Növeli a vér oxigén szintjét, ezáltal javítja a közérzetet, segít a koncentrációban. Növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert és elősegíti a sejtregenerációt, növeli az elasztin termelést, ezzel kisimítja a finom vonalakat, ragyogóvá és egészségessé teszi a bőrt
– Segíti a sérülések, betegségek következtében károsodott izmok, ízületek újjáépítését, ezáltal a rehabilitáció egyik leghatékonyabb segédeszköze

A termék hasznosnak bizonyul még a következőkben:

– Az izmokat tonizálja és növeli az ún. propriocepciót, vagyis az azonnali izomreakciót
– Javítja az izmok terhelhetőségét és rugalmasságát
– Célzottan mozgat nagyobb izomcsoportokat (comb, vádli, hasizmok, stb.)
– Növeli az állóképességet és a vérkeringést
– Fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyozó képességet, így az időskorúak elesése és az ebből adódó csonttörés kockázata is csökken
– Növeli a tesztoszteron és a növekedési hormon szintet
– Csökkenti a kortizol szintet

Ellenjavallatok, mely esetben a FLABéLOS használatát nem javasoljuk:
– daganatos megbetegedés esetén,
– heveny sérülés esetén,
– heveny trombózis esetén,
– friss törés után,
– heveny gyulladás, fertőzés esetén
– közvetlenül a műtéteket követően,
– vesekő, epekő, hólyagkő esetén
– fém implantátumok, protézisek esetén
– terhesség alatt

flabelos_1.jpg