Az iskola előtti utolsó napokban a nyár utolsó sugarainak a sportolj velünk tábori héttel intettünk búcsút. Intenzív vidám 5napon vagyunk túl, ahol 3 csapat mérte össze ügyességét különböző feladatok során. A hétfői napon bemutatkoztak a megalakult csapatok. Köszöntöttük a Futisták, az Olimpia és Profi sportolók csapatokat, akik szorgosan láttak neki a csapat identitás kialakításának, satíroztak a ceruzák, folyt a ragasztó és hamarosan elkészültek a csapatzászlók, a pecsétgyűjtő füzetetek és az egyedi fantáziadús csapat indulók, történetek is megszülettek a kis fejekben. A hosszabb-rövidebb történeteket a hét folyamán délutánonként mutatták be egymásnak a gyerekek, amit az ebéd utáni szieszta alatt szívesen fogadtak a gyerekek.

A keddi nap első fele a távolugrás és a magasugrás kihívását állította a csapatok elé, amit ők rendkívül ügyesen megugrottak. A nagy lelkesedésnek köszönhetően záporoztak a pecsétek a gyűjtő füzetekbe, már ekkor kíváncsian figyeltük vajon hogyan alakul majd a pénteki eredményhirdetés.  A délutánt a történet mesélés indította, majd egy játszóteres ugra-bugra vezette le az aznapi energiákat, mielőtt mindenki rápihent a szerdára.

Ugyanis szerdán újabb két kihívás várta a gyerekeket, a kapura rúgás és az időre való távfutás, amik nagy népszerűségnek örvendtek és ez a versenyszellemet is növelte a csapatokban. A délutánt kreatív hangulatban töltve olimpiai lángot fabrikáltak a táborozók majd egy egyszerű, de nagyszerű ügyességi játékot készítettünk papírpohárból.

Csütörtök volt a vendég napunk, amikor is egy sport ikon, Tóth Frank, aki 256-szoros válogatott és Európa-bajnok vízilabdázó látogatott a napközi táborunkba. A helyzet faramucisága volt, hogy pont ezen az utolsó héten már nem üzemelt a tábori medence, azonban sem Franknak, sem a gyerekeknek nem volt akadály, hogy egy remek interaktív foglalkozás alakuljon ki. Megtapasztalhatták milyen egy igazi vízilabdázós sapkába bújni vagy a  vízilabdával technikásan dobni. Az ebéd utáni meglepetés egy kis hűsítő jégrém volt, ami kedvet is teremtett a következő vendégnek Adrinak, aki a Rave Dance SE-ből érkezett és egy másfél órás hip-hop mozgássorozatot hozott magával, amit a gyerekekkel együtt táncolt el miután mesélt a hip-hop tánc eredetéről. Alaposan megmozgatta a gyereksereget, akik bőven mutattak affinitást a mozgásformához, sokan dicséretet is kaptak a rögtönzött tanártól.

A péntek délelőtt az utolsó mese előadások ideje volt, ezekért még bőven jártak a pecsétek, ami tovább fokozta a versenyhangulatot. Az ebéd utáni eredményhirdetést azonban elégedetten fogadták a csapatok, aranyérem került minden sportos táborozó nyakába, jelezvén, hogy végsősoron minden gyermek egy kis győztes. A pontok alapján pedig ezt a hetet a Profi sportolók teljesítették a legjobban, közvetlen utánuk a második helyen a Futisták a mezőnyt pedig a dicsőséges Olimpia csapat zárta a harmadik helyen. A hagyományos oklevél és csoportkép kedves emléket állít majd az együtt eltöltött időnek.