Közkívánatra idén folytatódott kétszer egy hetes tréningünk Balatonfenyvesen. A 2024-es tréningfolyamat középpontjába a traumatudatos megközelítést, valamint a szakemberek stresszkezelési lehetőségeit és a kiégés megelőzését helyeztük.
A képzés vezetői Regős Judit – szociálpolitikus, szociális munkás, aktív-analitikus tanácsadó, tréner- és Sándor Annamária – mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető, jogász volt.
„Ahhoz, hogy fenntarthatóan segíteni tudjunk a ránk bízott gyerekeknek, fiataloknak, legyenek ők saját, vagy nevelt gyerekeink, illetve gyermekotthonban nevelt gyerekek, elengedhetetlen a saját testi-lelki-szellemi jólétünk.„
A NOMLEB (No One Must Behinde / Senkit nem hagyunk hátra) Szükséglet Támogató Tréning éppen ezért, a nevelők jólétét támogatja, hasznos elméleti és gyakorlati eszközöket nyújtva a fenntartható egyensúly megteremtésére, a kiégés elkerülésére.
A tréningen elsajátított, saját élményen alapuló tudás, hasznos vezetőként szolgálhat majd a munkás hétköznapokon és továbbadása hozzájárul a gyerekek, fiatalok élethelyzetének további megértéséhez, nehézségeik kezeléséhez, jólétéhez.
Idén, már egy összeszokott csapatban képződhettünk, az Erasmus+ programnak köszönhetően romániai parterünkkel az Asociatia PRO Agriensis Egyesületel közösen, érkeztek nevelők Erdélyből is, illetve további 5 gyermekotthonból Magyarországról.
A sok elméleti és gyakorlati tudás mellett, alternatív egészségmegőrző és gyógyító módszerekkel is ismerkedtünk. Többek között részt vettünk hangtál meditáción, gyógynövényekkel és illóolajokkal is ismerkedtünk és nem maradhatott el a reggeli chi kung és a jóga sem.
A sok tanulás mellett, a kirándulásra is volt egy kis idő. Áthajóztunk Tihanyba is, ahol kisvonatra szálltunk, és meglátogattuk az Apátságot és megcsodáltuk a naplementét.
A képzés az oklevelek átadásával és egy fergeteges karaoke bulival zárult.
Szeptemberben találkozunk újra, addig pedig készül a közös munka, jógyakorlat gyűjtemény, amivel majd Ti is megismerkedhettek.