Július utolsó hetét a Dallamok szárnyán töltöttük a Kamaraerdei napközis táborunkban, amely méltó zárása volt az egész hónapnyi mókának. A hétfői nap a táborozóknak állandó program, hiszen ilyenkor ismerkednek össze a gyerekek egymással és közben elkészülnek a saját dekorációk a tábori baseball sapkáikra, amely a hét folyamán gondoskodott a személyre szóló napvédelemről is. Ezután két csapatot hoztak létre a gyerekek, amelyek a hét folyamán képességeik összemérésével versenyeznek, így bemutatkoztak a Kottafejek és a Violinkulcsok. A Kottafejek és a Violinkulcsok is elkészítették a csapatzászlóikat, a pecsétgyűjtő füzeteiket, és megíródtak a csapatindulók, csapatmesék. Amiket a délután folyamán előadtak egymásnak a gyerekek, de elkészültek a hét első hangszerei, csörgő dob készült, egy egyszerű technikával, amit bárki otthon is kipróbálhat. Félbehajtunk egy papírtányért, közzé rizst szórunk és tűzőgéppel szépen körbe összetűzzük a széleit, ezután mehet rá a díszítés, hogy színes, mintás legyen a házilag készített hangszerünk. Aki pedig a nagy melegben és a sok programban megfáradt pihenhetett egyet egy barátságos fa árnyékában.

Kedden harsány hangulatban szívószáldudát kreáltunk, ami szintén egy nagyon egyszerű folyamat, nem kellett mást tenni, csak a szívószál végét alaposan kilapítani és specifikusan bevágni, majd erre lehetett még papírból díszítést ragasztani. Nagy örömmel készültek a szívószáldudák és most, hogy mindenki megtanulta a folyamatot, biztosan készül majd néhány otthon is bizonyos alkalomkor.  Délután vízi-mókával és parti hűsöléssel töltötték az időt a táborozók.

A következő napon egy újabb hangszert készítettünk, méghozzá az úgynevezett kazu-t, ami egy duda fajta. Ennek az elkészítéséhez is otthon található alapanyagokat használtunk fel legfőkébb: WC-papír guriga, sütőpapír volt a két összetevő. A gyerekeknek nem volt más dolga, csak kis lyukakat fúrta rá, hogy minél jobban rezonáljon, majd kidíszítették, és kezdődhetett is a nótázás. A szerda délután is a medence hűs hullámai között ért véget.

Csütörtök a hét legizgalmasabb napjává vált a délelőtt érkező tábori vendégnek köszönhetően, ugyanis Nyári Károly művész úr érkezett a Dallamok szárnyán táborozóihoz. Az együtt töltött idő alatt volt közös éneklés, szabad zeneválasztás, és a táborozók azt is megtapasztalhatták hogyan tudjuk az érzelmeket felismerni a dallamok segítségével. A nap további különlegességeként első alkalommal a kamaraerdei napközis táborban csendült fel a Segítő Dallamok néven indult koncert sorozat, melyet Nyári Károly és a Szülők Háza Család közösen indított útjára. Az úgynevezett segítő zongora 7 alkalommal fog az esemény sorozat szervezésében felcsendülni, amely során a művész úr, Nyári Károly ellátogat a Tegyél Jót programban résztvevő gyermekotthonokba, hogy a dallamok segítségével, egy hangszerbemutatóval kísért koncerttel segítse a gyermekeket. A délutánt a finom desszerttel, jégkrémezéssel és a medencében töltött mókázással engedtük útjára.

A pénteki nap felfokozott hangulatához az eredményhirdetés adta az ütemet. A kosárlabda pálya egyik felében kialakított sport sarokban a bowling és a kosárra dobás, míg a másik felében zenés, táncos feladatok szolgáltak utolsó pontszerző lehetőségként a tábori csapatoknak. A legnépszerűbb dalnak a Nád a házam teteje című gyerekdal bizonyult. A tábori ebéd után megkezdődött az eredményhirdetés, és a már-már ünnepi hangulatú oklevél kiosztás. A közös csoportképen kuncogva a táborozók elmajszolták a jutalomként kapott tábori csemegét és a közös dallamokkal feltöltődött táborozók elindultak hazafelé.