Az Országházban, ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány szeptember 3-án, a Kárpát-medencei Családszervezetek Találkozóján.

Az aláíráson részt vett Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, aki gratulált mindkét szervezet vezetőjének. Az államtitkár elmondta: a magyar kormány számára kiemelten fontos a családok segítése, ideértve a határon túl élő magyar családokat is, hiszen a nemzet jövője a családokban rejlik, és amennyire a családok erősek, annyira erős a nemzet. Üdvözölte a két civil szervezet között létrejött együttműködést, amely keretében az anyaországbeli és a Kárpát-medencében élő magyar családok megoszthatják egymással tapasztalataikat, és közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Márton Zsuzsanna a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke örömét fejezte ki az együttműködéssel kapcsolatban és hozzátette, nagyon hasznosnak találja, hogy egy anyaországbeli, bevált működő program kerülhet adaptálásra a Kárpát-medencében élő családok számára. Ezáltal még közelebb kerülhetnek a határon túli magyar családok anyaországukhoz.

 

Regős Judit a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány Elnöke elmondta, hogy a Szülők Háza egy nagy család, amelynek tagjai egymást segítik, támogatják, és mostantól a Kárpát-medencei családszervezetek is ehhez a családhoz tartoznak. Erdélyben tett látogatása során megérintette a határon túli emberek erőfeszítése a magyar kultúra fennmaradásáért. Hozzátette: a család a kultúra bölcsője, ezért mindennél fontosabb a családok segítése és támogatása;  ez az együttműködés is ezt szolgálja.

 

A megállapodás értelmében a két szervezet a jövőben megosztja jógyakorlatait, valamint csereprogramokat, közös nyaralásokat, kirándulásokat, önkéntes programokat szervez, valamint tudásmegosztó platformokat hoz létre.

A Szülők Háza Családi Központ és Bölcsőde Hálózat szakmai tudásával segíti a kárpát-medencei kisgyermekes családok napközbeni ellátásának megszervezését, a szülők munka és magánélet közötti egyensúlyának erősítését.