Hírek
FEJLESZTŐ TÁBOR
Igazán fantasztikus és izgalmas napokat tudhatunk a hátunk mögött, ugyanis előző héten megrendezésre került az éves Fejlesztő Táborunk! A gyerekekkel a hétfőt ismerkedős játékokkal indítottuk, melyet egy kellemes alapozó terápiás mozgásfejlesztés...
Szülők Háza Nyári tábor – 5. Kis tudósok hete
Rekord számú résztvevővel zajlott a Nyári kreatív napközis táborunk a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban. Hétfőn hagyományunkhoz híven ismerkedős csapatjátékokkal kezdtük a napot: a csapatnév megválasztása után saját zászló és címer készítés következett...
Szülők Háza Nyári tábor – 4. Színház az egész világ
Hétfőn szokásosan ismerkedős játékokkal indítottuk a napot, csapatinduló megírásával, színházi csapatnév kitalálásával, egyedi címer készítéssel. Kedden a reggeli frissítő torna után mindegyik csapat kapott egy ismert mesét, melyet színpadra vittek...
Először szólalt fel magyar civil szervezet vezetője az ENSZ Magas Szintű Politikai Fórumán
Július 8. és 18. között került megrendezésre New York-ban az ENSZ-ben a High-level Political Forum on Sustainable Development (HLPF) Magas Szintű Politikai Fórum. Az eseményre számos ország magas szinten képviseltette magát. Az idei tanácskozás...
Szülők Háza Nyári tábor – 3. Táncoló talpak
Újabb fantasztikus hetet tudhatunk a hátunk mögött, ezen a nyáron immár a harmadik táborunkkal. Hétfőn az ismerkedős játékok és a saját induló dal megírása után megrajzoltuk a címereket. Délután a táncos-szobor játék mellett saját tánc előadással...
Gyökerek és Szárnyak 2024 július
Vasárnap, június 30-án megérkeztek Szlovákiából a gyerek Budapestre, hogy kiegészülve győri segítő körünk gyerekeivel, az Interreg Magyarország-Szlovákia Program keretében egy hetes Városnéző kiránduláson vegyenek részt. A tábor a Gyökerek és...
Szülők Háza Nyári tábor – 2. Dallamok szárnyán
Hétfőn megérkezett lelkes kis csapatunk a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba, a zenei tematikájú táborhétre. Közülünk már sokan a múlt heti táborban is ott voltak ezért boldogan üdvözöltük egymást és az ismerős nevelőket. Az első nap az egyes csapatok...
Szülők Háza Afrikában
A család fontossága, gyerekeink szeretete, és annak igénye, hogy boldoguljanak az életben univerzális érték mindenki számára. Éljünk bárhol is a világon. Ma már nemzetközi szinten is, egyre többen kezdik felismerni azt, amit a Szülők Háza közel 20...
NOMLEB II. Menthálhigiénés Tréning gyermekvédelemben dolgozók számára
Közkívánatra idén folytatódott kétszer egy hetes tréningünk Balatonfenyvesen. A 2024-es tréningfolyamat középpontjába a traumatudatos megközelítést, valamint a szakemberek stresszkezelési lehetőségeit és a kiégés megelőzését helyeztük. A...



