A Szülők Háza Család 15 éves hagyományaként idén is fantasztikus napközis nyári tábort szervezett a tikkasztó szünidő alatt az 5-től 12 éves korosztály számára. A kamaraerdei helyszín harmadik éve biztosít felejthetetlen élményeket számtalan programmal, 6 különböző tematikára bontva. A tábor jellegzetességeként minden héten csapatmunkára ösztönző barátságos mérkőzés volt a táborozó gyerekek között. Az eredményhirdetés pedig mindig megkoronázta a búcsúzós napot.

Az első hét tematikája az Öt nap alatt a Föld körül elnevezést kapta, ahol a gyerekek megismerkedhettek az ENSZ nézőpontjaival, munkásságával, céljaival ebben pedig a Szülők Háza Család elnöke Regős Judit személyesen állt a gyerekek rendelkezésére. A hét során a gyerekek a világ kulturális szokásait tanulmányozták interaktív drámafoglalkozások keretein belül, melyekkel érzékenyíteni próbáltuk a fiatalokat a különböző rasszok és különbözőségek elfogadására.

A második hét táborozói egy Állati küldetésben vehettek részt, ahol Nyakas Gábor kutya idomár adott ízelítőt a munkájáról és erősítette meg a felelős állattartás gondolatát a csemetékben. Ezután Romvári Ádám köszönt be a heti mókába és az íjászat elsajátítását igyekezett a táborozóknak megtanítani, mindenki nagy örömére. A gyerekek felfedezhették a világ különleges állatfajtáit és megtanulhatták azt is, hogy tudatos életvitellel hogyan gondoskodhatunk Földünk élővilágának megóvásáról.

A harmadik héten a cirkusz világába kalandozva zsonglőr és bohóc gyakorlatokkal ismerkedhettek meg a gyerekek, nagy segítségünkre volt, hogy egy hivatásos bűvész is ellátogatott a táborba, aki szó szerint elvarázsolta a kis cirkuszi tanoncok figyelmét.

A negyedik táborozós hetünk során betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé mivel a Színház az egész világ tematika keretében a színészet, a színházi világ tárta ki kapuit a kíváncsi gyerek csapat előtt. Volt, aki írt és volt, aki rendezett és a sok gyerek mindegyike kapott főszerepet az egy hét alatt megalkotott darabra. Szakmai segítségként a Szülők Háza Család kedvenc drámapedagógusa Linda valamint Julcsa érkezett a gyerekekhez.

Az ötödik héten felhúztuk a tánc cipőnket hiszen a Dallamok szárnyán a zene világát barangoltuk be. Segítségünkre volt ebben a nagyszerű Nyári Károly, aki megmutatta kicsiknek és nagyoknak milyen monumentális összetartó ereje van a zenének, valamint a táborozók azt is megtapasztalhatták hogyan tudjuk az érzelmeinket felismerni a dallamok segítségével. Az alkalom különlegességekét fokozta, hogy először a kamaraerdei napközis táborban csendült fel Nyári Károly Segítő Dallamok néven indult koncert sorozata.

A hatodik és egyben a Napközis tábor sorozatunk utolsó hetét a Feltalálók hetével zártuk, ahol mindenki egy professzor lehetett 5 napon keresztül. Kísérlet – kísérlet hátán zajlott és a gyerekek olyan affinitást mutattak, hogy meg sem lepődnénk, ha a következő Magyar feltaláló is köztük lenne. Azonban nem csak az anyagokkal folyt a kísérletezés, a világ legkülönböző pontjairól hozott hangszereivel Péter érkezett a táborba. Megtanultuk melyike mi a neve, és hogyan lehet megszólaltatni, zenét előcsalni belőlük.

A tábor közben készült kreatív alkotások és fotók kedves emléket alítottak az együtt töltött vidám időnek, ami nem csak testi de szellemi felüdülésként is szolgált a vakációzóknak. A tábort körül ölelő Kamaraerdő gazdag élővilág érdekes és izgalmas terepként szolgált a tanuláshoz és felfedezéshez a gyerekeknek bármi is volt a téma. Szerencsére a tábor ideje alatt végig igazi nyári idő volt így a délutánokat a gyerekek a medencében töltve vezették le a maradék energiájukat.