Amikor arra gondoltam, hogy írok a bölcsődékről, azonnal valami szorongató érzés költözött a szívembe. Nem ment egyszerűen, hogy leüljek a gép elé, és írni kezdjek. Eszembe jutottak anyukám történetei saját bölcsődés éveimből, melyeknek hatására, még jóval a gyermekeim megszületése előtt elhatároztam, hogy én soha nem fogom őket bölcsibe adni.
Véleményem azóta annyiban változott, hogy olyan bölcsibe, ahova valószínűleg én járhattam – ahol a gyerekeket, mielőtt beadták a játszószobába, meztelenre kellett vetkőztetni, és a szülők csak üvegfalon keresztül láthatták, ahogy pici, sokszor még járni se tudó gyermekük elvegyül a többi egyenruhás „csúszó-mászó” pici között – biztosan nem adnám a gyerekemet ma sem.
A képhez hozzá tartozik, hogy én a 70-es évek közepén jártam bölcsődébe, és azóta sokat változott a világ a kisgyerekek gondozása és az anyák társadalmi juttatása terén is. (Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fér még rá erre a területre a javítás.)
Akkoriban, amikor én voltam bölcsis korú, az anyukám csak pár hónapot hiányozhatott a munkájából. A legtöbb ember azt gondolta, hogy természetes dolog, hogy az anya megszüli a gyermeket, egy picit szoptatja, azután beadja egy közösségbe, ahol a többi picivel együtt az állam gondoskodik róluk a nap legnagyobb részében.
Szerencsére már akkor is voltak „anyaszívű” bölcsis nénik, akik ösztönösen odafigyeltek a kicsik egyéni fejlődésére és a korai kötődés jelentőségére. Ilyen lehetett az én Jutka nénim is, aki miatt a mai napig is siratom, hogy a gulyáskrémről lekerültek a boszorkányok. Jutka néni mindig megengedte, hogy amíg a többiek zsíros kenyeret esznek, én kaphassak gulyáskrémes kenyeret, mert én azt szerettem… Kétségtelen viszont, hogy mivel nem lehetett szabadon bölcsődét választani, nagy szerencse kellett ahhoz, hogy valaki kifogjon egy ilyen Jutka nénit.
Manapság már szabadon lehet szétnézni a bölcsi piacon. Nem kötelező a lakhely szerint illetékes intézményt választani. Léteznek kis létszámmal működő magán, de állami bölcsődék is. Ezenkívül a gyed, gyes bevezetése ugyan nem nagy, de mégis választási lehetőséget nyújt arra, hogy ki-ki maga eldönthesse, szeretné-e beadni a bölcsődébe „Szeme fényét”.
Ahhoz, hogy egyáltalán elindulhassunk a bölcsikeresés rögös útján, fontos, hogy jó tisztázzunk magunkban néhány kérdést. A legfontosabb, hogy döntésünk előtt tisztában legyünk a kisgyermekek egy adott személyhez való kötődésének igényéről, és annak meghatározó szerepéről az egész későbbi életére nézve.
A csecsemőkor egyik legfontosabb eseménye a ragaszkodás kialakulása: a gyerekek 7-9 hónapos koruktól sajátos kötődést mutatnak az őket gondozó felnőttek (elsősorban anyukájuk) iránt, mely a későbbi társas, morális és személyiségfejlődés fontos meghatározója.
A fizikai szükségletek kielégítése (etetés, melegítés) önmagában nem elegendő az egészséges fejlődéshez. Erre Harlow, híres pszichológus és viselkedéskutató jött rá, majmok vizsgálatával. A kísérlet alanyául egy olyan újszülött kismajmot választott, akit magára hagyott az anyja. A ketrecébe beállított egy drótból készült műanyát, amire drótból tejet tartalmazó cumis üveget akasztott, és ebből a kismajom kedvére szopizhatott. Betett a ketrecbe egy másik műanyát is, azt szőrrel vonta be, viszont nem akasztott rá cumis üveget. Legnagyobb meglepetésére a kismajom inkább az úgynevezett „szőranyát” választotta, és ha nem adnak neki táplálékot, talán éhen is halt volna, de nem szívesen mászott a „drótanyjára”.
Arra a kérdésre, hogy miért alakul ki ez a sajátos kapcsolat a gyermek és gondozója között, Bowlby, másik híres kutató, a következő választ adja: az élővilágban egy bizonyos fejletségi szinten túl minden utód rászorul a felnőtt egyedek segítségére. Azonban a többi fajtól eltérően az embercsecsemő nem képes helyváltoztatással biztosítani a felnőtt egyedek közelségét, hanem mosolygással, sírással tartja magához közel őket, hiszen gondoskodásuk a túlélést jelenti számára. Ezért a kölcsönös érzelmi kötődés kialakulása számára létfontosságú.
A ragaszkodás fejlődésében Bowlby négy szakaszt különböztetett meg:
• 0-3 hónap – a csecsemő nyitott a szociális helyzetekre, de eszközei mindenki felé irányulnak, mindenkire egyformán reagál.
• 3-7 hónap – a szociális mosoly megjelenésével kezdődik. Kiváltója specifikusan szociális inger, de még itt sem válogat, hanem mindenkire egyformán mosolyog. A szakasz második felétől kezdi preferálni az ismerős személyt, de barátságos az idegenekkel is.
• 7-24 hónap – már barátságtalan az idegenekkel, egyértelmű jelét adja, hogy a specifikus személy közelében akar lenni; már kialakult a ragaszkodás közte és gondozója között.
• 24. hónaptól – a kisgyerek lassan kezdi figyelembe venni és elfogadni mások szempontjait is.
A második életév vége felé a dacosság, akaratosság gyakoribbá válik. A gyerek, bár még kezdetlegesen, de irányadó normákat és mércéket sajátít el; már van fogalma róla, hogy mi a jó és a rossz. Azonban ezeknek az összefüggéseknek a felismerése még bizonytalansággal jár. Ebben a korban már célokat állítanak fel maguknak, nem törődve azzal, hogy hogyan reagálnak ezekre a szülők.
Ezek olyan ügyességi mércék, melyek azt próbálgatják, hogy mit képesek megtenni. E jelenségek mögött egy jelentős fejlődési változás, az „éntudat” kialakulása áll. Bowlby szerint a csecsemő egy belső modellt alakít ki magában a gondozójával való tapasztalata alapján az emberi kapcsolatokról általánosságban. Biztonságos viszony esetén a jövőbeli kapcsolatokba is nyitottan, bizalommal lép.
Szerinte, az első életévekben tapasztalt érzelemszegénység és szeretethiány pszichikailag és biológiailag ugyanolyan végzetes, mint csontrendszerünkre az angolkór. A fent leírtakból egyértelműen látszik, hogy milyen alapvetően fontos szerepe van ezekben az években annak, hogy állandóan egy és ugyanaz a személy – úgynevezett „anyafigura” – gondozza a gyermeket. Ez a személy nem feltétlenül kell, hogy a biológiai anya legyen, de az biztos, hogy a gyermek fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges az anyai szeretet.
Mindebből mit vonhat le tanulságként a gyermekét féltő, érte aggódó anya és apa? Amennyiben lehetséges, legalább kétéves koráig ne adják bölcsődébe gyermeküket! Fontos, hogy a kisgyereknél ki tudjon alakulni a korai kötődés, amihez szükséges, hogy legyen egy valaki, anya, apa, nagymama vagy dadus, aki anyai (apai) szeretettel gondozza, óvja, védi, szereti őt. És erre a családi környezet a legalkalmasabb!
Amennyiben a család körülményei nem teszik lehetővé, hogy az egyik szülő napközben otthon legyen a kisgyerekkel, a bölcsődei gondozástól nem szenved feltétlenül lelki károsodást a gyermek. Ehhez azonban mindenképpen tájékozódnunk kell a bölcsődei gondozás minőségéről. Mindenképpen keressenek fel több bölcsődét, tájékozódjanak a módszerekről, elvekről, nézzenek körül, ismerkedjenek meg a gondozónőkkel.
Optimális a minél kisebb csoportlétszám, és az állandó gondozók. A bölcsődén kívüli időben pedig fordítsanak minél több időt a gyermekre, játszanak vele, vegyék ölbe, dajkálják. Tegyék ezt még akkor is, ha a háztartásban esetleg elmaradnak a napi munkával.
****
Az első magyar Bölcsőde 1852. április 21-én nyitotta meg kapuját a belvárosi Kalap u. 1. sz. alatt. A városi női munkaerő foglalkoztatása, az iparosodás miatt lett igény arra, hogy a gyermekek felügyeletét intézmény lássa el. Budapesten a Józsefvárosban, a Nagytemplom utca 3. alatt található a Bölcsődei Múzeum, amelynek épületét Ybl Miklós tervezte.
Regős Judit