Ez a hetünk a zenéről szólt. Hétfőn reggel megalakult 4 csapat, a Hangjegyek, a DJ Manók, a Rapperek és a Retro DJ-k. Azon kívül, hogy minden csapat indulót írt, elkészítette a zászlóját, címerét és pecsétgyűjtő füzetét, máris egy hangszerbemutatóval kezdődött a hét. Takács Péter érkezett hozzánk különleges hangszereivel (tabla, udu, tikfa, cajon, keretes dob, kanjira). Először közös játékot tartott a zene segítségével, utána bemutatta a hangszereket, amit a gyerekek is kipróbálhattak. Nagyon élvezték mind a játékot, mind a zenélést.
Kedden délelőtt vendégünk volt dr. Dézsenyi Zsófia, aki egy remek hangképzést tartott nekünk. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű dolog énekelni, de kaptunk néhány jó tanácsot, hogyan is képezzük a hangot. Délután sajnos leszakadt az ég, de nem csüggedtünk, zenei kvízjátékkal ütöttük el az időt.
Teszteltük a gyerekek tudását, előző nap milyen hangszereket ismertek meg és mit tanultak róla. A megfejtésekért is járt a pecsét, amit egész héten gyűjtenek a csapatok a pecsétgyűjtő füzetükbe. Szerdán délelőtt eljött hozzánk Major Eszter dalszövegíró. Többek között Ő írta a Nincs semmi másom (Kökény Attila), Kerek egész (Bereczki Zoltán), Őrizd az álmod (Vastag testvérek) dalokat. Énekeltünk is ezekből a slágerekből és a csapatok is előadták az indulóikat Eszternek és kérdezhettek is Tőle. A Rendőrségtől kutyás bemutató is érkezett hozzánk a gyerekek nagy örömére. Délután hangszereket gyártottunk flakonokból, papírgurigából, kockasajt dobozból, gyufásdobozból. Nagyon kreatívak voltak a gyerekek, ezért is járt a pecsét.
Csütörtökön délelőtt zenés színház érkezett, a Csizmás kandúr előadással. Együtt énekeltek, táncoltak kicsik és nagyok. Ebéd után Különleges és érdekes hangszerekkel zenéltünk és énekeltünk a gyerekekkel és a jégkrém sem maradhatott el, aztán érkezett hozzánk egy zenekar, akik segítségével együtt énekeltek és zenélhettek a gyerekek, volt nagy zenebona szuper jó hangszerekkel.
Pénteken délelőtt kicsit megmozgattuk a gyerekeket, sorversenyt tartottunk. Nagyon lelkesek és ügyesek voltak. Megtartottuk az eredményhirdetést. Ezt a hetet a DJ Manók nyerték, nagy volt az öröm. Napunk végén búcsúzkodtunk, jól összebarátkoztak a csapatok ezen a héten is.