A szülők sokszor nem is tudják, hogy milyen tudatalatti paranccsal engedik útjára a gyerekeiket. Ezek a parancsok aztán, mint vezérelv irányítják a viselkedésünket egészen addig, amíg nyakon nem csípjük őket és alaposan meg nem vizsgáljuk, hogy biztosan jót tesz-e nekünk az az irány, amit követünk. Egyik leggyakoribb vezérelv, a ” legyél jó kislány, vagy jókisfiú parancsa”. Leginkább nőkre jellemző ez a parancs, de nem ritka férfiaknál sem. Mert ugye egy kislány mindig szófogadó, tiszta- rendes, nem felesel, szerény, önfeláldozó. Másokon segít,mindig a kisebb felét választja az almának. Mások örömét lesi, saját boldogulása másodlagos. Így lesz aztán a „jókislányból” odaadó feleség, önfeláldozó anya, hálás gyermek. Így kerül a saját jóérzése egyre hátrébb a ” jókislánynak” és lesz belőle végül kiégett, beletörődött ” nagykislány”, állandó lelkiismeret furdalással, hogy kinek feleljen meg, kinek legyen jó. Ez persze lehetetlen, mert nem lehet mindenkinek megfelelni. És nem is biztos, hogy mások ezt várják el tőlük.
Pedig meg is lehet változtatni ezt a parancsot, ha szeretnénk. Én például egy ideje nem szeretnék ” jókislány lenni”. Jobban szeretek jó dolgokat csinálni, jól csinálni dolgokat. Jobban szeretek együttműködni másokkal jó ügyek érdekében. Persze ez sem könnyű, mert nem lehet mindig jól csinálni mindent, de azt, hogy hibázom jobban el tudom fogadni, mint azt, ha hibásnak érzem magam,mert nem voltam jó.
Persze nem könnyű „lejönni” a ” jókislány” „jókisfiú” programról, de megéri időben elkezdeni, különben még úgy járunk, mint Nyilas Misi.
(Regős Judit)
