A Szülők Háza Alapítvány elnöke Regős Judit, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) meghívására, a Bálványosi Szabadegyetemen, Tusványoson mutatta be a Szülők Háza programot.

Az előadásra a Csíki anyák sátrában került sor. A bemutatkozást nagy érdeklődés fogadta, melynek során felmerült annak a lehetősége, hogy a Szülők Háza program elérhetővé váljon a kárpát-medencei családok számára is. Elősegítve ezzel is az anyaország és a külhoni magyarság összetartozását.

Marton Zsuzsanna a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy nyitott arra, hogy partner legyen ebben a befogadó szemléletű programnak a Kárpát-medencei meghonosításában. Melynek lényege, hogy a családokból közösséget épít és a helyi szükségletekre alapozva kínál lokális megoldásokat, de biztosítva a hálózat által nyújtott szakmai és egyéb központi együttműködésekből adódó segítséget. A konkrét megvalósításról a párbeszéd megkezdődött és bízunk benne, hogy hamarosan a Szülők Háza Család tagjaiként üdvözölhetjük a kárpát-medencei magyar családokat is.