Az érzelmi intelligencia alakulása
A gyerekek kreativitásra való nyitottsága már csecsemőkorban megmutatkozik. A kisbabák órákig
képesek akár saját kezükkel, lábukkal, vagy a kiságyukra lógatott színes ronggyal eljátszani.
A kreativitást ilyen kis korban azonban a legjobban mégsem játékokkal, hanem inkább azzal lehet fejleszteni, ha minél kevesebbet hagyjuk a Piciket ok nélkül sírni. Nyugodtan, bármikor vegyük gyermekünket ölbe, ne féljünk tőle, hogy ezzel elkényeztetjük. Kutatások bizonyítják, hogy 3-4 éves
korban azok a gyerekek, akiket gyakran kézbe vettek, sokkal kreatívabbak lettek és kevésbé agresszívek. A kreativitás nem annyira az értelmi, hanem inkább az érzelmi intelligenciáról szól. Arról a bátorságról, hogy a gyerekek mennyire merik a járt utat a járatlanért felcserélni.
Ahhoz azonban, hogy kellő bátorsággal rendelkezzék egy gyermek, már csecsemő korában meg kell tapasztalnia, hogy „adnak a szavára”, azaz reagálnak jelzéseire. A kreativitás egyfajta kommunikáció, ahogy a gyermek a világot megszólítja. Ezért is fontos, hogy ne hagyjuk magában sírni a csecsemőket. Ellenkező esetben már nagyon hamar azt fogja megtanulni, hogy nem érdemes próbálkoznia a világ megszólításával, mert az úgy sem reagál rá.
Ahhoz, hogy a világ előre menjen, szükség van a kreativitásra, az új ötletekre, új felfedezésekre. A
kisgyermeknek, korának megfelelő mértékben érdemes választási lehetőségeket felkínálnunk, és ezzel együtt azzal is megbarátkoznunk, hogy ilyenkor a gyerekünk nemet mondhat arra, amit szerintünk „kellett volna” választania. A határokat mindig nekünk kell kijelölnünk, de előfordulhat az is, hogy a gyerekünknek adunk igazat egy vitás kérdésben. Ettől még nem fog a fejünkre nőni. Viszont megtapasztalhatja, hogy az ő véleménye is fontos, még akkor is, ha más, mint a szüleié.
Döntéseinket úgy kell meghoznunk, hogy a gyerekek érzelmi szükségleteit is minden esetben szem
előtt tartsuk.
A „rooming in” rendszer, azaz, hogy az újszülöttek a születésük utáni kórházi tartózkodás ideje alatt édesanyjukkal maradhatnak, nagyban segíti az anya-gyermek korai kötődését. Ez a kötődés az egész későbbi érzelmi fejlődés alapja, így a kreativitás fejlődésének is alapköve. A szoptatással ez a kapcsolat csak mélyül, és az apa belépésével ez a kettős kötelék hármas egységgé alakul.
Az érzelmi intelligencia
A Varázserdőben
„Gyertek, dobjuk fel a napot az égre” – kezdi Takáts Rita drámapedagógus a Varázserdő című kreatív foglalkozást a Szülők Házában, ahol a gyerekek szüleikkel közösen játszanak.
Amikor először hallottam ezt a mondatot, én is furcsán éreztem magam. Először óvatosan
körülnéztem és vártam, hogy mit tesznek a többiek. Tekintetem több bizonytalankodó szülőtársam
tekintetével találkozott. Aztán a pillanat tört része alatt azon kaptam magam, hogy a többiekkel
együtt, felnőttel és gyerekkel, picivel és nagyobbacskával, erőmet megfeszítve tolom fel a képzeletbeli napot a képzeletbeli égre. Aztán megszólal egy ismerősen csengő fuvola és hárfa dallam, én pedig már repülök is a varázsszőnyegen egyenesen a Rák király birodalmába.
„A gyerekeket mindenhol a reális világ veszi körül, és mi szülők is igyekszünk megtanítani
gyermekeinket a tárgyi világban felmerülő problémák tárgyi kezelésére. Ez azt jelenti, hogy amikor
sötét van, felkapcsoljuk a lámpát; ha fázunk, bekapcsoljuk a fűtést, vagy felveszünk egy kabátot. Ez rendjén is van így, hiszen a gyermekeknek szükségük van arra is, hogy eligazodjanak a hétköznapi életben. Azonban a kreativitást ez a fajta tanulás nem segíti. Mi itt a Varázserdőben, különböző mesebeli tájakra repítjük a gyerekeket a zene segítségével, így lehetőségük van, egy kicsit elrugaszkodni a valóságtól, és újszerű megoldásokat találhatnak ki a különböző felmerülő
problémákra, ami a kreativitás alapja.
Például a mesebeli barlangban nem zseblámpával, hanem a zsebünkből elővarázsolt csillagokkal
világítunk. A Rák király birodalmában, mindent hátrafelé mondunk és teszünk, és a piszkos csónakot képzeletbeli vödörből öntött vízzel tisztítjuk le. Tudatosan nem használunk kellékeket, így a gyerekek tényleg csak a fantáziájukat használhatják” – meséli Takáts Rita.
Lehet-e a kreativitásra nevelni?
Lehet, a lényeg az, hogy hagyjuk és segítsük fejlődni a gyereket. Engedjük szabadon fantáziálni, improvizálni.
Hallgassunk velünk sok zenét. De ne csak „gyerek zenét”. Tegyünk fel otthon nyugodtan népzenét,
klasszikus zenét (Bachot, Vivaldit), de a jazz és latin zenétől sem lesz semmi „bajuk” a
gyerekeknek. Sőt a változatos zenék elősegítik érzelmi intelligenciájuk fejlődését.
Adhatunk a gyerekeknek olyan feladatokat is, amelyeket kreatívan tudnak csak megoldani. Énekeljen el egy mesét, táncoljon zenére. Vagy, amit mi teszünk a Varázserdő foglalkozásainkon: folyamatosan helyzeteket oldunk meg. Emelkedik a víz, mivel tud tovább menni? Képzeljen magának csónakot, képzelje el, hogy óriási szélvihar kerekedik a zene segítségével. A gyerekek tudnak a legjobban improvizálni, ami maga a kreativitás!
A szülői minta fontossága
Érdekes, hogy a legvirgoncabb 2 éves gyerekek is képesek teljes nyugalomban végighallgatni egy
pár perces klasszikus zenei darabot, és ők is teljes beleéléssel botladoznak a képzeletbeli bokrok és fák között. Azok a gyerekek, azonban, akiknek szüleik nem állnak be a játékba, sokkal bátortalanabbak, kevésbé merik átadni magukat a játék örömének.
Takáts Ritát kérdeztem, hogy mit tehet a szülő, hogy segítse gyermeke kreativitását?
„Játszani, játszani, játszani. Együtt, velünk szülőkkel, szabadon a földön ülve, erdőben sétálva,
játszótéren, gyerekfoglalkozáson. Méltányoljuk a gyermekünk ötleteit és erőfeszítéseit. Óvakodjunk a minősítésektől, hagyjuk, hogy a játék önmagáért való legyen. Rajzoljunk, fessünk, gyurmázunk.
Vigyük el gyermekünket gyermekprogramokra, foglalkozásokra.
A fizikai jelenlét azonban önmagában még nem elég. Ami nagyon fontos: mutassunk példát. Álljunk be mi is a játékba, és arra az időre feledkezzünk meg fontos felnőtt dolgainkról. Változzunk mi is fává, vagy ugráljunk, mint a verebek. A lényeg az, hogy a gyerek lássa, az anya, apa is élvezi a játékot, így ő is szívesen kipróbálja azt.
Figyeljünk oda rá; ha új ötlete van, hallgassuk meg. Semmiképpen ne nevessük ki, ne szégyenítsük meg, ha bármilyen abszurd ötlettel is jön elő, hiszen ezzel sok időre elvehetjük a kedvét a képzelet játéktól. Tiszteljük meg gyermekünket azzal, hogy odafigyelünk rá játék közben is.
Én mindig nagyon szomorú vagyok, amikor azt tapasztalom, hogy a szülők foglalkozás közben
egymással beszélgetnek, telefonálnak. Ezzel alábecsülik azt a tevékenységet, amit éppen a
gyermekük csinál. Aztán meg csodálkoznak, hogy később a színházi előadásokon miért nem figyelnek a gyerekeik. A válasz pedig egyszerű. Mi, szülők vagyunk a minta a gyermekünk szemében, és ezt sosem szabad alábecsülni!
Regős Judit, családi tanácsadó
